A PDF export előkészítése folyamatban van, kérlek várj…
Lengyelország · Nyugati-Tátra

Sárkány-gödör és 4 barlang – Kościeliska-völgyi barlangtúra

könnyű
🥾 A túra Kiryről a Kościeliska-völgyön át vezet a különleges Sárkány-gödörhöz, ahol vaslétra és láncok segítik az átkelést, majd a 571 méter hosszú, kb. 6 °C-os Fagyos-barlang fejlámpával bejárható járatai következnek, további három kisebb barlanggal. 🇵🇱
Túra adatlap QR-kódA túra adatlap QR-kódja
Táv
11 km
Túraidő
4 óra 24 perc
Szint
505 m
Legmagasabb pont
1 200 m
Leírás

🥾 A Sárkány-gödör és 4 barlang túra a Nyugati-Tátra Kościeliska-völgyében vezet, és egymás után több barlangot is érint. Kiriből a Kościeliska-patak mentén indulunk, majd elsőként a Fagyos-barlang – Jaskinia Mroźna – következik. A hosszabb, hűvös járatban még nyáron is 10 °C alatti hőmérsékletre kell számítani, a szűkebb, nedves részek miatt pedig fejlámpa és melegebb felső réteg is ajánlott.

A Fagyos-barlang után továbbhaladunk a völgyben, majd a Sárkány-gödör – Smocza Jama – következik. A bejárathoz meredekebb, sziklás szakaszon jutunk fel, a rövid barlangban pedig láncok segítik a haladást. Ez a túra egyik legtechnikásabb része, ahol a szűk járat, a sziklás terep és a biztosított szakaszok miatt magabiztos mozgás szükséges.

Ezután a Raptawicka-, Obłazkowa- és Mylna-barlangok felé folytatjuk az utat. Mindháromhoz külön, meredekebb mellékösvény vezet, helyenként láncokkal és létrákkal. Ezekbe a barlangokba be lehet menni, de ezen a túrán nem járjuk végig őket; csak rövidebb szakaszaikba teszünk kitérőt, majd visszatérünk a fő útvonalra. A járatok nincsenek kivilágítva, ezért fejlámpa szükséges, több helyen pedig szűk, alacsony részekre is számítani kell. A három barlang rövid, külön kitérőkkel érhető el.

A teljes útvonal 11 km hosszú, 505 méter szintemelkedéssel és körülbelül 4 és fél óra tiszta menetidővel. Májustól októberig ajánlott. A túra végén, Kiribe visszaérve a Gospoda Harnaśban többek között bryndzás, gombás vagy bárányhúsos pierogit, grillezett bárányt és más helyi fogásokat is lehet enni. 🇵🇱⛰️🥾

Szintprofil
km / m
Min: —Táv: — kmMax: —
Útvonal
Mapy QR-kódMapy.com túratérkép megnyitása
Jó tudni
Gyerekeknek
12 éves kor felett
Hütte
Gospoda Harnaś
Vészhelyzeti szám
985
Felszerelés
Bakancs, fejlámpa
Túraprogramok · Sárkány-gödör és 4 barlang – Kościeliska-völgyi barlangtúra
Készült: 2026.09.03.
Lengyelország · Nyugati-Tátra

Sárkány-gödör és 4 barlang – Kościeliska-völgyi barlangtúra — parkolás és tudnivalók

Parkoló

Waze QRWaze QR-kód a parkolóhoz

Belépő és parkolás

Belépődíj
30 zł/nap
Parkolás
https://tpn.gov.pl/parkingi

Utazás Budapestről

Idő
4 óra 40 perc
Táv
315 km

Ajánlott ütemterv

05:30 - Indulás (Bp. 0.km)
11:30 - Túra kezdete
16:30 - Indulás vissza
22:00 - Érkezés (Bp. 0.km)
ℹ️ Egyéb információk
  • 🅿️ Parkolás: A túra a Kiry – Dolina Kościeliska parkolóból indul. A Tatrzański Park Narodowy hivatalos parkolójának díja jelenleg 30 zł személyautóra vagy 3,5 tonna alatti járműre. Fizetni a parkolóautomatánál készpénzzel, bankkártyával vagy BLIK-kel, továbbá Paymove alkalmazással és QR-kódon keresztül lehet. Parkoló Google Térképen | Navigáció Waze-ben | Hivatalos parkolási információ
  • ⏰ Érkezési tipp: A Kościeliska-völgy a Lengyel-Tátra egyik legforgalmasabb kirándulóhelye. Nyári hétvégén érdemes korán érkezni, mert a parkolók és a barlangok környéke napközben jelentősen zsúfoltabb lehet.
  • 🚻 Mosdó: A Kiry parkolónál van mosdó, és a közvetlenül a völgy bejáratánál található Gospoda Harnaśnál is van WC. A barlangos kitérők során viszont ne számíts biztos mosdólehetőségre. A túra Hali Ornak menedékházig történő meghosszabbítása esetén a menedékház épületében is található nyilvánosan használható WC.
  • 🎟️ Nemzeti parki belépő: A Tatrzański Park Narodowy belépője jelenleg 11 zł/felnőtt és 5,50 zł/kedvezményes jegy. A jegy a Kościeliska-völgy bejáratánál vagy előzetesen online is megvásárolható. TPN jegyvásárlás
  • 🧊 Fagyos-barlang belépő: A Jaskinia Mroźna – Fagyos-barlang a nemzeti parki belépőn felül külön 11 zł/fő, 7 éves kor alatt ingyenes. A többi érintett barlanghoz és a Sárkány-gödörhöz nincs külön barlangbelépő.
  • 📅 Szezon: A teljes útvonal a Fagyos-barlang miatt elsősorban április 26. és október 31. között járható ebben a formában. A Fagyos-barlang jelenleg 9:00–17:00 között látogatható, az utolsó belépés 16:30. A túrához a május–október közötti időszakot ajánlom.
  • 🥾 Útvonal: Kiry – Kościeliska-völgy – Fagyos-barlang – Krakkói-szurdok – Sárkány-gödör – Raptawicka-barlang – Obłazkowa-barlang – Mylna-barlang – Kościeliska-völgy – Kiry.
  • 📏 Túra adatai: A teljes útvonal 11 km, körülbelül 505 méter szintemelkedéssel. A legmagasabb pont körülbelül 1200 méter. A tiszta menetidő, megállás és pihenő nélkül körülbelül 4 óra 24 perc. A barlangok bejárásával, várakozással és pihenőkkel legalább 5–6 órás programmal érdemes számolni.
  • 🕳️ Öt föld alatti élmény: A túra különlegessége, hogy egyetlen útvonalon érinti a Sárkány-gödröt (Smocza Jama), a Fagyos-barlangot (Jaskinia Mroźna), a Raptawicka-barlangot, az Obłazkowa-barlangot és a Mylna-barlangot.
  • 🐉 Sárkány-gödör – Smocza Jama: A Krakkói-szurdok egyik legizgalmasabb szakasza. A körülbelül 37 méter hosszú, meredek átjáróbarlangban láncok segítik a haladást. Előtte egy meredek fémlétrán és láncos sziklaszakaszon kell felmászni. A létrától kezdődő útvonal egyirányú. A barlang egy kívül vezető, szintén lánccal biztosított ösvényen kikerülhető.
  • 🧊 Fagyos-barlang: A Jaskinia Mroźna egy hosszú, átjárható barlang: az egyik nyíláson bemegyünk, a másikon jövünk ki. A belseje sötét, nedves és 10 °C alatti, ezért saját fejlámpa és egy melegebb felső szükséges.
  • 🪜 Raptawicka-barlang: Már a megközelítése is kalandos. A meredek sziklafalon láncok segítik a feljutást, majd a barlang bejáratához egy függőleges fémlétrán kell leereszkedni. A belső főterem jóval tágasabb, mint a Mylna szűk járatai.
  • 🔦 Obłazkowa-barlang: Világítás nélküli, természetes barlang, amely a Raptawicka és Mylna környékén található. A járatok helyenként keskenyek, ezért itt is szükséges saját fényforrás.
  • 🕯️ Mylna-barlang: A túra legkalandosabb föld alatti része. A turisták számára járható szakasz körülbelül 300 méter hosszú és egyirányú. A barlang teljesen kivilágítatlan, több helyen nagyon alacsony és szűk: hajolni, négykézláb haladni, helyenként pedig szinte kúszni kell. A talaj gyakran vizes és sáros.
  • 🔦 Fejlámpa: Fejlámpa nélkül ne indulj el erre a túrára. A telefon világítása nem megfelelő tartalék egy hosszabb, teljesen sötét barlangi szakaszhoz. Érdemes tartalék elemet vagy második fényforrást is vinni.
  • ⛑️ Sisak: Turistasisak nem kötelező, de a Mylna- és Obłazkowa-barlang alacsony mennyezete miatt kifejezetten hasznos lehet. A szűk járatokban könnyű beütni a fejet.
  • 👕 Ruházat: A Mylna-barlangban a szűk, alacsony és helyenként sáros járatok miatt olyan ruhában érdemes bemenni, amit nem sajnálsz. A nadrág és a felső könnyen koszos lehet, a nagy hátizsák pedig komolyan akadályozhat a kúszós részeken.
  • ⚠️ Nehézség: A 11 km-es táv és az 505 méter szint önmagában nem különösen nehéz, de a létrák, láncos szakaszok, sötét barlangok, szűk járatok és kúszások miatt a túra jóval kalandosabb egy hagyományos völgyi sétánál.
  • 😨 Klausztrofóbia és tériszony: A Mylna-barlang nagyon szűk és teljesen sötét részei klausztrofóbiánál problémát jelenthetnek. A Raptawicka megközelítése és a Sárkány-gödör előtti létra pedig tériszony esetén lehet kellemetlen.
  • 👨‍👩‍👧 Gyerekekkel: A teljes barlangos körtúrát 12 éves kortól, túrázáshoz szokott, magabiztos gyerekekkel ajánlom. A Mylna-barlang szűk járatai és a láncos-létrás szakaszok miatt kisebb gyerekekkel inkább a rövidebb Fagyos-barlang túra jobb választás.
  • 🐕 Kutyával: Nem járható kutyával. A Tatrzański Park Narodowy területének ezen részére kutyát nem szabad bevinni, és a barlangok, létrák, illetve láncos részek miatt sem lenne alkalmas rá az útvonal.
  • 💧 Ivóvíz: A teljes túrához szükséges vizet érdemes Kiryről magaddal vinni. A TPN nem javasolja a tátrai patakok és források vizének fogyasztását, mert azok vízminőségét nem ellenőrzik rendszeresen.
  • 🍽️ Étkezés: A túra elején és végén, közvetlenül a Kościeliska-völgy bejáratánál található a Gospoda Harnaś , ahol hagyományos lengyel és podhalei ételek közül lehet választani.
  • 🏠 Hosszabbítás – Schronisko PTTK na Hali Ornak: Ha maradt idő és energia, a túra meghosszabbítható a Schronisko PTTK na Hali Ornak menedékházig. A kitérő oda-vissza körülbelül 2,7 km-rel és 50 perccel hosszabbítja meg a túrát, így a teljes útvonal körülbelül 13,7 km, a tiszta menetidő pedig nagyjából 5 óra 14 perc. A menedékház 1100 méteren, a Kościeliska-völgy felső részén található, és jó hely egy hosszabb pihenőre, meleg étkezésre vagy italra. Ha csak egy dolgot választasz, érdemes megkóstolni a helyben, hagyományos sütőben készített házi szarlotkát, amely a menedékház egyik külön kiemelt specialitása.
  • 📱 Mobilhálózat és tájékozódás: A völgyben általában van mobilhálózat, de a barlangokban természetesen nincs térerő. A GPX-et indulás előtt érdemes offline is letölteni . A Mylna-barlangban kizárólag a kijelölt turistajelzést kövesd, a mellékjáratokba ne térj be.
  • 🌧️ Időjárás: Esőben a Sárkány-gödör létrái, láncai és sziklái, valamint a Raptawicka megközelítése jelentősen csúszósabbá válhat. A barlangok belseje száraz időben is nedves és sáros lehet. Tartós eső vagy zivatarveszély esetén érdemes másik napot választani.
  • 🚧 Aktuális járhatóság: A barlangok és a Krakkói-szurdok útvonalán időszakos lezárások vagy karbantartások előfordulhatnak. Indulás előtt mindig ellenőrizd a Tatrzański Park Narodowy aktuális turista-közleményét .
  • 🔗 Közeli túra: Ugyanebből a Kiry parkolóból indul a rövidebb Fagyos-barlang – túra a barlangon keresztül . Ez akkor jó választás, ha a teljes barlangos kör helyett csak a Fagyos-barlangot szeretnéd bejárni.
  • 🚗 Utazási tipp Budapestről: Budapestről Kiry körülbelül 315 km. A gyorsabb útvonal Szlovákián keresztül vezet; az aktuális autópálya-matrica lehetőségeket indulás előtt érdemes ellenőrizni. Autópálya-matricák
  • 🆘 Hegyi mentők: Lengyelországban a TOPR segélyhívó száma 985, az általános európai segélyhívó pedig 112.
Túraprogramok · Sárkány-gödör és 4 barlang – Kościeliska-völgyi barlangtúra
Készült: 2026.09.03.